JÓZAN ÉSSZEL

JÓZAN ÉSSZEL

RENDKÍVÜLI ÁLLAPOT

Állami befektetés biztos megtérüléssel

2012. augusztus 03. - Essősy Zsombor

keresztmetszet.jpg

 

 

 

 

 

 

ÁLLAMI BEFEKTETÉS BIZTOS MEGTÉRÜLÉSSEL 

Sok adat és számos, a szakmában már ismert tény került terítékre az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) július 19-i konferenciáján a Millenárisban, de ott hangzott el először nyilvánosan, hogy a gazdaságfejlesztés Magyarországon elsődlegesen az uniós forrásokra épít.

Eddig is világos volt, hogy Magyarország nem kezelheti könnyelműen az EU kínálta lehetőséget, a miniszterelnöki megszólalás után azonban hivatalosan is új kontextust nyert minden, a támogatási rendszerrel kapcsolatban felvetődő kérdés, feladat. E kijelentés révén nemzetgazdasági érdekké avanzsált az összes, az EU-s pályázatok eredményességét segítő vagy hátráltató szabályozási, szervezési, infrastrukturális vagy HR feladat mielőbbi megoldása.

Az intézményi működés alapvető átalakítására „üzemidőben” (a folyó támogatási periódusban) nem volt mód illetve akarat, a korábban kialakított mechanizmusok további gyorsítása pedig fizikailag lehetetlen. A rendszer elérte teljesítőképessége korlátait, ezért egyfajta „rendkívüli állapot” bevezetése vált indokolttá. Talán sarkos a fogalmazás, de a kifizetések állása többé nem lehet az NFÜ (mint a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter irányítása alatt működő hivatal), a közreműködő szervezetek vagy akár a kedvezményezettek belügye. A még le nem hívott 5500 milliárdnak a kifizetése össztársadalmi érdek. Túlzás nélkül mondhatjuk ezt úgy is: a következő 3,5 évben az állami befektetések közül az uniós támogatások lehívására fordított pénzek garantálják a legmagasabb megtérülést.

Adott tehát egy gépezet, amit 3-4000 végsőkig leterhelt közszolga mozgat, akiknek se erejük, se lehetőségük tovább növelni az üzem hatékonyságát. Ezeket az embereket képtelenség jobban hajtani, mert az ma már a működő folyamat lassulását, minőségi visszaesését eredményezné. Mivel a rendszer radikális átalakítása 2014-től oldható csak meg, az idő szorításában a gyorsítás külső beavatkozást, erőforrásbevonást tesz szükségessé.

Az első intézkedések már megtörténtek: létrejött a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság, mint döntéshozatali központ, folyamatban van az önerő-alap megteremtése, és egyre több jel mutat arra, hogy a döntéshozók tisztában vannak a kedvezményezettek aktivizálásának fontosságával is. Mivel azonban egy folyamat ütemét mindig a legszűkebb keresztmetszet határozza meg, a rendszer minden pontján biztosítani kell a gyors, hozzáértő beavatkozás lehetőségét.

Ezzel el is jutottam mondandóm lényegéhez: biztos vagyok benne, hogy nem lehet gyorsítani a lekötéseket, kifizetéseket külső segítség nélkül. Szakértői erőket kell bevonni az intézményi rendszer minden kritikus pontján, valamint a rosszul működő kedvezményezetteknél is. Ez részben azt jelenti, hogy az egyes irányító hatóságok, közreműködő szervezetek, projektgazdák mellé egy hatékonyságnövelő, problémamegoldó árnyékszervezetet kell felépíteni, amely feladata a rendszer- és projektmenedzsment hibák összegyűjtése, a megoldási javaslatok előterjesztése, és a haladéktalan korrekció támogatása. E szakértők megbízása 1-2 évre szólna, kizárólagosan az eredményre fókuszálva. Nem felelősöket, hanem megoldásokat kell találniuk.

Ez nyílván pénzbe kerül, de az NFÜ-nél uniós forrásból rendelkezésre áll ez az összeg. Határozott véleményem, hogy a maradék 5 500 milliárd forint lehívása csak ezen az úton érhető el. Ez a befektetés több ezer százalékos megtérülést eredményezhet. Nem érdemes spórolnunk, hacsak nem áll szándékunkban ezermilliárd forintokat otthagyni az Európai Uniónak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapi-tanulmany.blog.hu/api/trackback/id/tr934694240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zipe moha 2012.08.06. 21:36:04

...inkább kérdeznék:mennyire tekinthető a Mapi objektív, kívülálló szemlélőnek a jelen helyzet megitélésének tekintetében?
A kulcsmondat:"Az intézményi működés alapvető átalakítására „üzemidőben” (a folyó támogatási periódusban) nem volt mód illetve akarat, a korábban kialakított mechanizmusok további gyorsítása pedig fizikailag lehetetlen."
Valamiért azt érzem, akarat már lenne pláne központi..csak a mód..!
Nehéz objektív, tanácsadókat szakértőket leakasztani hirtelen...szubjektív véleményem pedig,hogy objektív tanácsadók nélkül az eredmény ugyan az marad

Essősy Zsombor · http://www.mapi.hu 2012.08.07. 10:27:19

Idén 10. éve működi sikeresen az általam alapított cég - ez a tanácsadói piacon ritkaság számba megy. A teljesítmény egyenletes növekedését fenntartani nagy kihívás, titka a szakmaisághoz való ragaszkodás.
Ezen a törekvésen a jövőben sem szándékozom változtatni.

zipe moha 2012.08.07. 11:44:08

..köszönöm a válaszát s a megoldási elképzeléseivel csak egyetérteni tudok jelen helyzetben.Ami kérdésfeltevésre ösztönzött az az,hogy nem-e lett volna praktikus a rendszer átalakítását az elmúlt, pénzügyileg-gazdaságilag talán kevésbé zaklatott időszakban kezdeményezni,hisz a rendszer kontraproduktivitása folyamatosan fennállt. Ha jól értem most sem átalakítás hanem egyfajta "tűzoltás" a cél.Ismerhetőek a jelenlegi rendszert terhelő problémák részleteikben is, nincs könnyű helyzetben a változást kezdeményező.Munkájához jó egészséget sok sikert kívánok!

sbela54 2012.08.07. 23:29:17

25 éve pályázatokkal foglalkozom, voltam mindkét oldalon, az előkészítésen, ellenőrzésen és a megvalósításon egyaránt. Van rálátásom hosszú idő óta, de most csak a mai helyzetet vegyük szemügyre. Az egyszerűség kedvéért csak a felhasználással foglalkozzunk. Van két oldal, a pályázatot felhasználók és a felhasználást ellenőrzők. A felhasználók szeretnék, ha minél kisebb ráfordítással minél nagyobb összeget tudnának felhasználni. De az olcsóságnak ára van, sok a hozzá nem értésből fakadó, nem rossz szándékú egyszerű, de javítható hiba, sok a hibás elszámolás. Ezt tudja az ellenőrzést végző szervezet is, aki felkészül minderre, de …
Az ellenőrzés megfoghatatlan, hektikus, következetlen.
Fakad ez mindabból, hogy az ellenőrzést végző első vonal tapasztalatlan, nagyon leterhelt és gyorsan, szinte havonta – kéthavonta cserélődik. Az ellenőrzendő projektet nem képes átlátni, szigorúan ragaszkodik a csak számukra elérhető, állandóan változó szabályokhoz, sémákban gondolkodik és képtelen racionálisan mérlegelni a projekt elvárásai és az ellenőrzés kötelmei között.
A második vonal rugalmasabb, de egymást átfedő ellenőrzési tevékenységek minden esetben a projekt megvalósítást akadályozzák. Mondok erre egy példát: egy közbeszerzési eljárást ellenőrizi először az ESZA, majd utána az NFÜ-n belül a KFF, de beszáll az ellenőrzésbe a KDB is. Mindez az első körben. Ehhez bekérik a közbeszerzés teljes anyagát, de egymás között az anyag nem hozzáférhető, nem elérhető. Van második körös ellenőrzés az időszakos projekt jelentéseket követő ellenőrzések folyamán, ehhez ismételten bekérik a teljes anyagot és van utóellenőrzés, ha felmerül a szabálytalanság gyanúja és ekkor – ugye már tudják – ismét bekérik a közbeszerzési eljárás folyamán keletkezett – esetenként több száz, esetleg ezer oldalas anyagot. Tehát minden egyes közbeszerzési eljárást háromszor is ellenőrizhetnek és minden egyes ellenőrzést ugyanaz az apparátus végzi. Miért? Miért nem ellenőriz csak egyszer, de akkor hatékonyan?
Mi lenne a megoldás? Nyilván első körben a javasolt „árnyékszervezet” felépítése, tapasztalatlan, sikertelen projektvezetők megsegítése. Csak hogy ismét egy példával kell élnem, a jelenleg döglött projektek vezetésére az NFÜ közbeszerzési eljárás keretében fog keresni projekt vezetőket, összességében milliárdos nagyságrendben. Kérdezem én, van olyan cég ma Magyarországon, amelyik képes adni ilyen nagyságrendben tapasztalt és szabad projekt vezetőket? Talán nem késő, javasolom, osszák meg a kiírást több kisebb részre.
A másik javaslatom, ha az árnyékszervezet tapasztalt szakemberei, akik rálátnak a pályázatok bonyolítását végző teljes vertikumra, javasolhatnak alternatívákat, segíthetik érdemben egy-egy projekt megvalósítását, esetleg felülbírálhatják a pályázatokat ellenőrző szervezet dolgozóinak döntéseit, gyorsíthatják az ügyintézés folyamatát, akkor remélhetünk nagyobb arányú támogatás felhasználást.
A magam részéről felajánlom segítségemet, most fejeztem be egy több milliárdos „döglött” projekt vezetését. Sikerült a fenti nehézségek ellenére határidőre befejezni úgy, hogy a megítélt támogatás mindössze 1 % veszett el.

lala222 2012.08.15. 19:19:54

Tisztelt Essősy Úr! Érdeklődéssel olvastam eme blogbejegyzést, amit a magam részéről abszolut időszerűnek érzek. Tekintve, hogy Ön mint egy jól menő vállalat vezető-tulajdonosa, és mint aki a jővőben is e piaci szegmensből kívánja vállalkozását fenntartani, ezért nyilatkozási és kritikai megnyilvánulási lehetőségei igencsak korlátozottak. Mivel Ön már régóta szereplője és felkért szakértője ezen piacnak, a hibákat, hiányosságokat már évek óta testközelből kell illetve kellet volna látnia, hiszen személyes kapcsolatai illetve alkalmazottai által közvetlen információkkal rendelkezik a rendszer felépítéséről, működéséről, problémáiról. A problémák szerintem minden szakember előtt ismertek alapvetően.
Intézményi oldalról a fidesz hatalom váltást követő majdnem 1 év anélkül telt el, hogy a KSz-ek pályázatot írtak volna ki. A munkatársak egy része szinte malmozott a munkahelyén mert nem volt mit csinálni, itt nem említeném a projektmunkatársakat, mert ők mindig leterheltek. Ennek az 1 évnek a terméke
1. az Új Széchenyi terv- amely nem más - vm szerint-, mint egy facelift. Az eljárásrendektől kezdve egészen a levélpapírig le kellett cserélni mindent, mert a korábbi ÚMFT, már nem felelt meg. Kérdem én miért? (költői kérdés)(ha nem telik el az 1 év kiírás nélkül, akkor most a cél nem a 70, hanem a 85% lenne!!!!! He?!?
2. A fentiek gyakorlati kivitelezése csak az egy év lejártát követően kezdődtek meg.Elvesztegetett idő
3.osztályvezetői szintig kirugtak minden szakmabelit, aki értette a dolgát és helyettük cimborákat ültettek be, akik közül sokan még 2 év elteltével is hülyébbek a zoknimnál.A pénz viszont jól jön.
4. nemcsak az osztályvezetőket küldték el, hanem azokat a szakembereket is, akik egy picivel az átlag felett kerestek, de vmiért nem tudtak tagsági könyvet felmutatni.
5. Mind az NFÜ-nél, mind a KSZ-eknél létszámstoppot és leépítést írtak elő. Mellőlem rugták ki egy nap alatt a közbesz osztály 2 ügyintézőjét, aztán csodálkoztak, hogy összeomlott a közbeszerzés és az NFÜ elmarasztalja a KSZ-t az elégtelen munkáért.
Megjegyzeném az emberek fizetését javarészt TS-ből azaz uniós pénzből fizetik...., nem a magyar adópénzből
6. A KSZ-ek állandó 15-20% emberhiánnyal dolgoznak.A maradékot hajtják halálra, csoda ha negyedéves szinten a fluktáció a teljes létszámra vetítve eléri a 25%-ot?
7.fentiek miatt mindig új embereket kell betanítani.
8. a létszámot nem növelik a szükséges szintre
9. már megindult a következő NFT tervezése, ez is elvesz munkaerő kapacitást. Nme keveset.

Kedvezményezetti oldalról:
1. A kedvezményezetteknél (állam, önkorm) ugyanúgy személycsere. Gratula!
A pályázatokat megíratják, az rendben, kiemelt programoknál még ez sem igazán működik. Vajon miért? kellene olyan ember aki elkölti nekik a pénzt? Nade annak megbízhatónak kellene lennie vagy nem? vagyis a mi kutyánk kölykének. De hogy szintén kutyu és szakértő is legyen, az nem megy egyben.
2.Projekt lebonyolítói pozícióba olyanokat vesznek fel olyanok, akik messziről szagolják sokszor a történetet.
3. forráshiány. Hogy akarjuk felhasználni az uniós forrásokat, ha még önerőnk sincs? pl nincs olyan önkori amely ne lenne deficites, hitelekkel terhelt, magyarán likviditás problémás - erre próbálkoznak eu projektekkel? hitelből? hagyjuk már! El fogják bukni.
4. Kifizetetlen számlák önkormányzatoknál. Ezen a szinten is munkát csak kapcsolat alapján lehetett szerezni. Ezért nem volt gond hogy az önkori akár egy évig sem fizetett, a vállalkozó meg várt, mert tudta, hogy sumákság van, vagy hogy fog még megrendelést kapni. Most minden vállalkozót, érdekvédelmi szervezetet meggyomroztak illetve kipenderítettek az önkoriktól. most mit fog csinálni ez a vállakozó, akinek a piaca a válaság miatt is beszűkült ...... ? adósságrenezési eljárást kezdeményez
,hogy pénzéhez jusson..... nem lehet eu forrást lehívni az eljárás alatt....Gratula

Összefoglalóan projekt menedzser kell a KSz mellé és a kedvezményezett mellé, mert a felsőbb akarat révén ezek csak elbaszni tudják. Ezt ha én látom, akkor más is látja.

Tessék újra tervezni! Most viszont hiba nélkül.
süti beállítások módosítása