JÓZAN ÉSSZEL

JÓZAN ÉSSZEL

Fekete, fehér - igen? Nem.

2010. július 29. - Essősy Zsombor

A második sorban ültem, tőlem balra, az elsőben a miniszterelnök. A pulpituson a holland cégvezető az induló beruházás hátterét részletezte. Lám, egy vérbeli multi: két kontinens, Európában 16%, az USA-ban 26% piaci részesedés, 13.100 alkalmazott… Ebből kb. 900 magyar, s ez a mostani beruházás több mint 80 helybélinek teremt majd közvetlen munkalehetőséget.

Gyakran emlegetik a (29-ből) 13. intézkedést „az európai uniós források radikális átrendezéséről a kis- és közepes vállalkozások javára.” Értelmezik, magyarázzák így is, úgy is. Noha akad, aki e szavak alapján a protekcionizmus rémét vetíti előre, szerintem a 13. intézkedésnek racionálisan csak egy olvasata lehet: a cél a munkahely- és piacteremtés a magyarok számára.

E cél megvalósításának egyik eszköze a Magyarországon (akár nagy multiként) beruházni, termelő tevékenységet beindítani hajlandó vállalkozások támogatása. Hiszen ha egy cég Székesfehérvár közelében európai színvonalú gyártókapacitást hoz létre, akkor a gyár környékén előbb-utóbb felmerülnek majd logisztikai, beszállítói, infrastruktúra-fejlesztési feladatok is. Ezek jó eséllyel a régió vállalkozásai számára teremtenek majd új bevételi lehetőséget, s a Magyarországon készülő SAPA lemezekkel együtt szerencsés esetben más, magyar gyártású – jó minőségű – termékek is becsatlakozhatnak a nemzetközi vérkeringésbe, a multi „hátán” jutva el új, korábban bevehetetlennek tűnő piacokra.

A tőkének (a magyarnak is) sajátja a multinacionális működés. Felelős vezető nem minősítheti a befektetőket leegyszerűsített – ha multi, fekete, ha hazai, fehér – kategóriákkal. Hány alkalmazott és hány vállalkozás kerülne lehetetlen helyzetbe, ha csak egy az itthoni nagyok közül – tegyük fel, a Coca-Cola vagy a Samsung – fogná magát és kivonulna az országból? Reálisan gondolkodó ember nem hiheti, hogy bármely kormányzat érdekében állhat a régiók fejlődését ösztönző, jellemzőn 1 milliárd feletti kategóriába eső projektek „származási alapon történő diszkriminálása”.

Ez meggyőződésem, s ebben erősített meg a miniszterelnök jelenléte a SAPA Profiles Kft. új, nyolcezer ötszáz négyzetméteres megmunkáló csarnokának alapkőletételi ünnepségén.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapi-tanulmany.blog.hu/api/trackback/id/tr392184504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása