„Ha a miniszter urak a jövőben is a polgári kormányban szeretnének dolgozni, a 95%-ot hozniuk kell.” – jelentette ki Orbán Viktor csütörtök délután a KAVOSZ Parlamentben rendezett eseményén.

A 150,000. Széchenyi Kártya átadását ünneplő rendezvényen tartott beszédéből az ország első embere 5 teljes percet szentelt egy alapvetően más lapra tartozó tárgynak – az uniós források felhasználásának. Súlyos szavak hangzottak el: a „legfőbb feladatként” említett 95%-os felhasználás Európa szerte alig valakinek sikerült eddig, Orbán Viktor mégis úgy fejezte ki magát, hogy „fővesztéssel jár”, ha a szakminiszterek valamelyike nem éri el ezt a célt.

A KAVOSZ eseményére egy vállalkozásfejlesztési konferenciáról érkeztem, ahol előadóként épp azt a kérdést feszegettem, hogy miből is lehetne elérni a hazai GDP növekedését. Mert van, ugye, a régi képlet – akik közgazdaságtant tanultak bizonyosan emlékeznek rá –, miszerint GDP = C + G + I + NEX, ahol a „C” a lakossági fogyasztást, a „G” az állami fogyasztást, az „I” a beruházásokat, a „NEX” pedig a nettó exportot jelöli. Tudom, akinek kalapácsa van, az mindent szögnek néz, de talán nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy az adott gazdasági környezetben a belső fogyasztás növekedésére, az állami beruházások bővülésére, vagy (az egyre növekvő adóterhek mellett) a beruházói kedv spontán fellángolására számítani botorság. Marad, sőt felértékelődik tehát az uniós források szerepe. A kifizetésre váró, összesen 6000 Mrd Ft – átlagosan évi 1500 Mrd Ft – támogatás a fennmaradó 4 évre vetítve a GDP évi 6%-át teszi ki. Ez már olyan tétel, amivel ki lehetne mozdítani (meg lehetne menteni?) a tetszhalott magyar gazdaságot.

Meggyőződésem, hogy a ma feketén-fehéren megfogalmazott ultimátum indokolt – a megjelölt célszám eléréséhez azonban gyors és következetes lépésekre lesz szükség. Hogy pontosan milyenekre?
Ez legközelebbi bejegyzéseim tárgya lesz.