A támogatási rendszer átalakulásával alapvető változások következhetnek be a pályázati projekteket támogató szolgáltatások piacán is.

Ha csak részben is igaznak bizonyulna a söralátét-méretű formanyomtatványokról szóló fáma, az (a legutóbbi felmérés szerint ma a GDP 10,5 százalékát felemésztő) bürokrácia csökkenésén túl a kis hozzáadott értékkel bíró, szigorú értelemben vett „pályázatírás” alkonyát is jelentené.

Megszűnne egy piac, amin jelenleg százával kínálják szolgáltatásaikat a kisebb-nagyobb vállalkozások. Az igény ma még nagy: a bürokrácia létező rendszerében az avatatlan pályázó egyedül nem boldogul.

Olyan lehetőségek korszaka volt ez a pár év, ami biztos bevételhez segített kicsit és nagyot, Bt-ket és nemzetközi tanácsadó cégeket egyaránt. Volt, aki arra használta a pályázati piac e kegyelmi állapotát, hogy kiegészítse jövedelmét egy kis mellékessel, voltak, akik szorgos kisiparosként kitanulták, hogyan kell jól kitölteni az adatlapokat, és voltak olyanok, akik építeni kezdtek egy új típusú tanácsadói tudást. Ezek a vállalkozások már ma képesek arra, hogy értékteremtő partnerek lehessenek a projektmenedzsmentben, legyen bár szó gyártelepítésről, arzén-mentesítésről vagy megújuló energiákról.

Nyugodt terep volt a pályázati piac: a béke hona, mentes a véres csatáktól. Senkit nem zavart a sokszínűség, hiszen a pályázatok ezerszer elátkozott (s meglehet, legalább annyiszor áldott) bürokratikus rendszere garantálta mindenki kenyerét. És nyugalmát.

Nagyot fordulhat azonban a kocka, ha valóban ügyfélközpontúvá válik a hivatal, ha egy-egy támogatási igény beadásához józan paraszti ész kell, és semmi más. Megszűnnek a tervezhető megbízások, hiábavalóvá válik a táblázatok kitöltésén edzett csukló, kiszalad a láb alól az eddig biztos talaj. Az új feltételek között csak a nagy hozzáadott értéket kínáló, pragmatikus tanácsadók maradnak életben.

Ha igaz a hír, ügyintézők, vezetők, lobbisták és pályázatírók – több ezer ember munkája válhat egyik napról a másikra kérdésessé, hiszen becslések szerint csak magában az állami intézményrendszerben legalább 2500 ember foglalkozik a pályázatok feldolgozásával. A mérleg másik serpenyőjébe ugyanakkor az elégedett ügyfelek kerülhetnek, akiket egy egyszerűbb adminisztráció, jóval kisebb költségek mellett szolgálna ki. A folyamat tehát nem fájdalommentes, de összhangban van a természet törvényeivel: a környezet alapvető változása – a támogatási folyamatot bénító jégkorszak vége – az alkalmazkodni képtelen szervezetek pusztulásához vezet (az államigazgatásban és a piacon egyaránt).

Darwin igaza ismét bizonyítást nyer: csak a fejlődőképesek maradnak a színen.