Már a 2004-2006-os ciklusban egyértelművé vált az (amúgy józan ésszel gyorsan belátható) tény: minél több szereplőt von be, annál átláthatatlanabb – és annál kevésbé szabályozható – a pályázati rendszer. Ennek dacára az EU-s támogatások elosztásában jelenleg is 16 szervezet működik közre, s félő, hogy a sok bába között elvész a gyerek.
Az induláskor uniós követelmény volt, hogy minden operatív programhoz egy irányító hatóságot (IH) rendeljenek, melynek vezetője személyében felel az adott program végrehajtásáért. Hatalmas pénzekről, s azokkal arányos mértékű felelősségről és munkáról volt szó. A végrehajtás apró feladatait az IH-k – a tagállami gyakorlatnak megfelelően – kiszervezték. Ekkor léptek a színre a korábbi tevékenységük okán a feladatra alkalmasnak ítélt intézmények, irodák, állami tulajdonú cégek (pl: a VÁTI, a MAG, az ESZA, a STRAPI, a KVVM FI, vagy az OKMT), mint közreműködő szervezetek (KSZ).
Hogy melyik program mellett hány KSZ indult, az a politikai lobbi és a kormányzat mértéktartásától függött. Így jött létre a rendszer, amelyben ma egy IH 3, 4, extrém esetben – pl. a regionális programok irányító hatóságánál – 14 közreműködő szervezetet is „foglalkoztat”. Ezek a KSZ-ek folyamataikba ugyan beemelték az új feladatot, de mindegyik más-más felépítésű, eltérő szolgáltatási modell szerint működik, és önálló „tradíciókkal” bír.
Bátran elmondható: nincs az a hatalom, amely képes lenne az IH-k és KSZ-ek jelenlegi, zavaros rendszerét hatékonyan szabályozni, működését felügyelni.
A helyzet a KSZ-ek szerepzavarához vezet – nem egyszer közreműködőből hatósággá válnak. A regionális fejlesztési ügynökségeknél például ugyanahhoz a pályázathoz régiónként eltérő dokumentációt kell benyújtani a pénzek folyósításához. A KSZ-ek hatáskör-túllépését bizonyítják azok az esetek is, amikor a nyertes pályázó a kiértesítést követően eláll támogatási igényétől, mert visszariad azoktól az utólag kreált – a pályázat benyújtásakor még nem létező – feltételektől, amikhez a közreműködő szervezet a kifizetést kötötte. Abszurd? Pedig előfordul ilyen.
Tavaly az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) felügyeleti szervként indított egy projektet, ami azt célozta, hogy egységesítsék a pályázati folyamatban résztvevő állami szervezetek szolgáltatási szerződéseit (SLA). A gondolat racionális volt, az elvárás indokolt, a projekt eredményeiből azonban a külső szemlélő számára mind a mai napig semmi sem látszik. A magyar gazdaság számára oly fontos rendszer változatlanul magán viseli a korai „gyermekbetegségek” jegyeit, pedig ideje lenne már felnőni a feladathoz.
„Vége a tanuló éveknek!” – ez a vehemens kijelentés minden előadásomnak része volt az utóbbi három évben. Szorít az idő: ma már nem hiba, hanem megbocsáthatatlan bűn, ha nem korrigáljuk haladéktalanul az uniós támogatások rendszerének mindenki számára egyértelmű hibáit. A támogatási időszak félidejében még mindig óriási lehetőség előtt állunk: a hátralévő 3 évben a beérkező pénz akár évi 5-10%-kal is megnövelheti a magyar GDP-t... feltéve, hogy sor kerül a támogatások rendszerének racionális átalakítására.
