JÓZAN ÉSSZEL

JÓZAN ÉSSZEL

EGYET ÉRTÜNK

2010. május 24. - Essősy Zsombor

Felelősek vagyunk

A bürokrácia ostorozása a terén, mondhatni, megvalósult „az össztársadalmi egyetértés”. Nem kis dolog ám ez 2010-ben, Magyarországon. Igaz, vég nélkül sorolhatók az esetek, amikor irracionális szempontok, rosszul szervezett folyamatok, horribile dictu alkalmatlan emberek akadályozták a pozitív változást.

Magyarok vagyunk, nálunk nemzeti sajátosság a kritikus szemlélet, vérünkben van az – uniós szinten is egyedülálló, talán csak a belgákéhoz fogható – irónia. Sajnálatos hiányosságunk ugyanakkor, hogy többnyire megelégszünk a probléma felvetésével: összenézünk, jön a kesernyés mosoly és a bennfentes „mi tudjuk, hogy van ez” pillantás. Egyetértünk és… ennyi.

Holott tenni is lehetne talán valamit. Hogy mit is? Harcolni a bürokrácia ellen, küzdeni a transzparenciáért, leszámolni a korrupcióval - világos, indokolt elvárások ezek, csakhogy nem kísérik őket a célokból lebomló, pontosan meghatározott feladatok. Az ilyen iránymutatás a kétkezi, jó értelemben vett technokrata számára nem elég konkrét, nem elég érthető.

Mi ugyanis egyet értünk, de azt nagyon: az uniós pályáztatás érvényes gyakorlata gyenge, több sebből vérzik. Meg is tudjuk mondani, pontosan hol van a baj, hiszen ez a „mi témánk”, értünk hozzá. Ebben a közegben élünk, a pályázatok piacán nőttünk fel és váltunk meghatározó, felelős szereplővé.

Igen, ezen a területen tevékenykedni ma egyfajta küldetés is egyben – mi tudjuk, hogy mennyi és mit ér az a pénz, amit lehívhatna az ország, ha nem akadályoznák ebben a források elosztására hivatott szervezet rejtett és látványos hibái. Látjuk, megtapasztaltuk e hibák okait, és az elmúlt félévet arra szántuk, hogy rendszerezzük, egyeztessük és leírjuk a támogatási rendszer korrekciójára vonatkozó javaslatokat. Elkészültünk: megtöltöttünk 400 oldalt releváns adatokkal, szakértői ajánlásokkal. Ha úgy tetszik, letettünk valamit a „közös asztalra” azzal, hogy összeállítottunk egy anyagot.
Egyet – értünk, mindannyiunkért.

Azt reméljük, lesz más civil is, aki saját területének értő művelőjeként követi példánkat. Mert mindannyian felelősek vagyunk. Felelősek: felnőttként a gyermekeinkért, szakemberként a munkánk minőségéért, és állampolgárként azért, hogy merre halad, hová jut ez az ország a következő 20 évben.

A pályázati arisztokrácia alkonya

A támogatási rendszer átalakulásával alapvető változások következhetnek be a pályázati projekteket támogató szolgáltatások piacán is.

Ha csak részben is igaznak bizonyulna a söralátét-méretű formanyomtatványokról szóló fáma, az (a legutóbbi felmérés szerint ma a GDP 10,5 százalékát felemésztő) bürokrácia csökkenésén túl a kis hozzáadott értékkel bíró, szigorú értelemben vett „pályázatírás” alkonyát is jelentené.

Megszűnne egy piac, amin jelenleg százával kínálják szolgáltatásaikat a kisebb-nagyobb vállalkozások. Az igény ma még nagy: a bürokrácia létező rendszerében az avatatlan pályázó egyedül nem boldogul.

Olyan lehetőségek korszaka volt ez a pár év, ami biztos bevételhez segített kicsit és nagyot, Bt-ket és nemzetközi tanácsadó cégeket egyaránt. Volt, aki arra használta a pályázati piac e kegyelmi állapotát, hogy kiegészítse jövedelmét egy kis mellékessel, voltak, akik szorgos kisiparosként kitanulták, hogyan kell jól kitölteni az adatlapokat, és voltak olyanok, akik építeni kezdtek egy új típusú tanácsadói tudást. Ezek a vállalkozások már ma képesek arra, hogy értékteremtő partnerek lehessenek a projektmenedzsmentben, legyen bár szó gyártelepítésről, arzén-mentesítésről vagy megújuló energiákról.

Nyugodt terep volt a pályázati piac: a béke hona, mentes a véres csatáktól. Senkit nem zavart a sokszínűség, hiszen a pályázatok ezerszer elátkozott (s meglehet, legalább annyiszor áldott) bürokratikus rendszere garantálta mindenki kenyerét. És nyugalmát.

Nagyot fordulhat azonban a kocka, ha valóban ügyfélközpontúvá válik a hivatal, ha egy-egy támogatási igény beadásához józan paraszti ész kell, és semmi más. Megszűnnek a tervezhető megbízások, hiábavalóvá válik a táblázatok kitöltésén edzett csukló, kiszalad a láb alól az eddig biztos talaj. Az új feltételek között csak a nagy hozzáadott értéket kínáló, pragmatikus tanácsadók maradnak életben.

Ha igaz a hír, ügyintézők, vezetők, lobbisták és pályázatírók – több ezer ember munkája válhat egyik napról a másikra kérdésessé, hiszen becslések szerint csak magában az állami intézményrendszerben legalább 2500 ember foglalkozik a pályázatok feldolgozásával. A mérleg másik serpenyőjébe ugyanakkor az elégedett ügyfelek kerülhetnek, akiket egy egyszerűbb adminisztráció, jóval kisebb költségek mellett szolgálna ki. A folyamat tehát nem fájdalommentes, de összhangban van a természet törvényeivel: a környezet alapvető változása – a támogatási folyamatot bénító jégkorszak vége – az alkalmazkodni képtelen szervezetek pusztulásához vezet (az államigazgatásban és a piacon egyaránt).

Darwin igaza ismét bizonyítást nyer: csak a fejlődőképesek maradnak a színen.

A KÖR KÖZEPÉN ÁLLÓK

Tanácsokkal tele a padlás

Győztesek. Reflektorfényben állnak. Alig telt el pár nap az eredmények közzététele óta, de már nyilatkozatok sora jelent meg, s mind nekik üzen: új munkahelyekre, kevesebb bürokráciára, pénzügyi egyensúlyra, sikeres vállalkozásokra van szükség...

Új korszak kezdődik. A kormányalakító erő a figyelem középpontjában, mint egy origóban áll, s mindenki azt latolgatja, merre indul majd. Az ország jelen helyzetében már az első lépések sem lehetnek bizonytalanok. Nem jellemző a türelem: egyre többen szólalnak meg, sorjáznak az elvárások a társadalom véleményformálóitól, és érezhető, hogy a kisember is azt szeretné, a választásokat megelőző kivárás után történjen végre valami, legyen már végre „jó”.

Ha el is tekintünk attól, hogy a „jó” fogalma mennyire szubjektív, az azért könnyen belátható, hogy a döntéshozót – aki a többi becsületes állampolgárához hasonlóan jót akar ennek az országnak – az általános követelmények megfogalmazása vajmi kevéssé segíti. Nem axiómákra van szüksége, a nagy kérdés (már-már a politika maga) a „hogyan?”, a mindenki által áhított eredmény eléréséhez vezető út helyes megválasztása.

És sok múlik az első lépéseken. Mit kell tennie a kinevezett vezetőnek aznap reggel, amikor a kötelező bemutatkozó körök után odatelepszik frissen berendezett íróasztala elé? Mikor és mit válaszoljon, amikor csörögni kezd a telefon, és a gratulációk után elkezdenek sorjázni a problémák (és a kérések)? Hogyan viselkedjen, mikor felmerül az első szakmai konfliktus és árgus szemek figyelik, méricskélik erejét? Gyors, eredményes lépéseket várnak tőle, de – ha felelősen gondolkodik – előbb tájékozódnia kell a szervezeti-személyi döntéseket alapvetően befolyásoló mutatókról, folyamatokról.

A döntéshozó egy ilyen helyzetben nem a teóriára kíváncsi, hanem a szervezet-átalakítás reálisan kivitelezhető alternatíváira. A szakértők, tanácsadók most – mindannyiunk érdekében – azzal tudnak érdemben hozzájárulni az ország előmeneteléhez, ha megalapozott helyzetjelentéssel, és az egyes részterületek átalakítását segítő, konkrét megoldási opciókkal segítik a döntéshozatalt.

A döntés pedig, mint mindig, a politika felelőssége marad.

 

 

Uniós támogatások: SOK BÁBA KÖZÖTT...

Már a 2004-2006-os ciklusban egyértelművé vált az (amúgy józan ésszel gyorsan belátható) tény: minél több szereplőt von be, annál átláthatatlanabb – és annál kevésbé szabályozható – a pályázati rendszer. Ennek dacára az EU-s támogatások elosztásában jelenleg is 16 szervezet működik közre, s félő, hogy a sok bába között elvész a gyerek.

Az induláskor uniós követelmény volt, hogy minden operatív programhoz egy irányító hatóságot (IH) rendeljenek, melynek vezetője személyében felel az adott program végrehajtásáért. Hatalmas pénzekről, s azokkal arányos mértékű felelősségről és munkáról volt szó. A végrehajtás apró feladatait az IH-k – a tagállami gyakorlatnak megfelelően – kiszervezték. Ekkor léptek a színre a korábbi tevékenységük okán a feladatra alkalmasnak ítélt intézmények, irodák, állami tulajdonú cégek (pl: a VÁTI, a MAG, az ESZA, a STRAPI, a KVVM FI, vagy az OKMT), mint közreműködő szervezetek (KSZ).

Hogy melyik program mellett hány KSZ indult, az a politikai lobbi és a kormányzat mértéktartásától függött. Így jött létre a rendszer, amelyben ma egy IH 3, 4, extrém esetben – pl. a regionális programok irányító hatóságánál – 14 közreműködő szervezetet is „foglalkoztat”. Ezek a KSZ-ek folyamataikba ugyan beemelték az új feladatot, de mindegyik más-más felépítésű, eltérő szolgáltatási modell szerint működik, és önálló „tradíciókkal” bír.
Bátran elmondható: nincs az a hatalom, amely képes lenne az IH-k és KSZ-ek jelenlegi, zavaros rendszerét hatékonyan szabályozni, működését felügyelni.

A helyzet a KSZ-ek szerepzavarához vezet – nem egyszer közreműködőből hatósággá válnak. A regionális fejlesztési ügynökségeknél például ugyanahhoz a pályázathoz régiónként eltérő dokumentációt kell benyújtani a pénzek folyósításához. A KSZ-ek hatáskör-túllépését bizonyítják azok az esetek is, amikor a nyertes pályázó a kiértesítést követően eláll támogatási igényétől, mert visszariad azoktól az utólag kreált – a pályázat benyújtásakor még nem létező – feltételektől, amikhez a közreműködő szervezet a kifizetést kötötte. Abszurd? Pedig előfordul ilyen.

Tavaly az NFÜ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) felügyeleti szervként indított egy projektet, ami azt célozta, hogy egységesítsék a pályázati folyamatban résztvevő állami szervezetek szolgáltatási szerződéseit (SLA). A gondolat racionális volt, az elvárás indokolt, a projekt eredményeiből azonban a külső szemlélő számára mind a mai napig semmi sem látszik. A magyar gazdaság számára oly fontos rendszer változatlanul magán viseli a korai „gyermekbetegségek” jegyeit, pedig ideje lenne már felnőni a feladathoz.

„Vége a tanuló éveknek!” – ez a vehemens kijelentés minden előadásomnak része volt az utóbbi három évben. Szorít az idő: ma már nem hiba, hanem megbocsáthatatlan bűn, ha nem korrigáljuk haladéktalanul az uniós támogatások rendszerének mindenki számára egyértelmű hibáit. A támogatási időszak félidejében még mindig óriási lehetőség előtt állunk: a hátralévő 3 évben a beérkező pénz akár évi 5-10%-kal is megnövelheti a magyar GDP-t... feltéve, hogy sor kerül a támogatások rendszerének racionális átalakítására.

ZUHANÁS?

Megdöbbentő a lengyel kormánydelegáció tragédiájának híre. A TU 154-esen a lengyel elnök mellett számos kormányzati tisztségviselő utazott. A HVG szerint Lengyelországban már évek óta beszédtéma volt az elnöki gép. Egyes szakértők szerint egy elnök - már csak presztízs okokból sem - engedhetné meg magának, hogy ilyen repülővel járjon, ráadásul köztudott, hogy ebből a típusból több zuhant le, mint a hírhedt Boeing-ekből. Elgondolkodtató...

A hazai gazdaság is ingatag helyzetbe lavírozta magát, majd - akárcsak a lengyel gép a szmolenszki ködben - a válság kiszámíthatatlanul változó közegébe került. A tragédia ugyan nem következett be, de azt sem állíthatjuk, hogy túl lennénk a nehezén.

A veszély – a válság mellett – olyan okokra is visszavezethető, melyek megszüntetése rajtunk áll. Képes-e ez a gépezet, a ma működő struktúra eljuttatni minket a célhoz? Érdemes-e ragaszkodni a megkövesedett gyakorlathoz, ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem jól működik?

Az inkább hosszú távon eredményt ígérő átalakítások – az adórendszer átstrukturálása, a kiemelt igazgatási területek reformja, a költségvetésben szereplő kiadások csökkentése – mellett adott egy, gyors eredményeket is ígérő lehetőség. Ez az uniós támogatások hatékony felhasználása. A 2007-2013-as időszakra biztosított 8000 milliárd Ft több mint 85%-át még nem fizették ki, s ideje lenne már most készülni a 2014-es fejlesztésekre is. Olyan motorja lehet ez a pénz a magyar gazdaságnak, ami képes kiemelni az országot a mélyrepülésből – feltéve, hogy jól tudunk élni vele.

Félre kell tennünk a működésképtelen mechanizmusokat, csökkenteni az adminisztrációt, egyszerűsíteni, egységesíteni és átláthatóvá tenni a folyamatokat, hogy kizárjuk a korrupció lehetőségét.

E célok megvalósuláshoz egyrészt elkötelezett vezetőkre van szükség, akik képesek – és kellően elszántak – a központi fejlesztés-politikai irányok meghatározására és megalkuvásmentes képviseletére. Másrészt fontos az is, hogy a népfelség elve alapján választott kormány mögé – mindannyiunk érdekében – most valóban felsorakozzon az ország.

 

Rendszeres cégvezetői blog...?

 

Súlyos vállalás. Hónapokon át hezitáltam a döntés előtt. Egy nyilvános "naplót" se elkezdeni, se abbahagyni nem lehet következmények nélkül. Lesz erre időm? Lesz-e olyan döntés, projekt, amivel érdemes rendszeresen a net közönsége elé állni?
Nos, addig hezitáltam, amíg lett.

Válság van, és a kitörési lehetőséget az a mintegy 8000 milliárd Ft értékű uniós támogatás jelenti, amit az ország a 2007-2013-as időszakban igénybe vehet a fejlesztésre. Eddig e pénz 10%-át sikerült lehívni, így a hátralévő időszakban a támogatásokat a lehető leggyorsabban kell a megfelelő helyre juttatni.
 
A MAPI felvállalt egy fontos, talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország érdekét szolgáló feladatot: a pályázati folyamat reformjának előkészítését.  Egy tanulmányt,  konkrét javaslatokat is tartalmazó "kézikönyvet" állítunk össze az új kormányzat számára azzal a céllal, hogy a gazdasági, politikai döntéshozók számára megkönnyítsük az uniós támogatások rendszerét racionalizáló döntéseket. Ez olyan téma, amiről érdemes nyilvánosan is beszámolni.
 
Kézenfekvő a kérdés: miért épp a MAPI? Remélhet-e egy 40 fős magáncég érdemi beleszólást a kormányzati szintű stratégiába? Egyáltalán - mit képzelnek ezek magukról?!
 
Hét év releváns tapasztalat, közel 1000 ügyfél, a külső tanácsadók, szakértők széles köre és egy piackutatás - erre építünk. Változásra van szükség. Gandhi azt mondta: "Te magad légy az a változás, amit a világban látni szeretnél."

 

süti beállítások módosítása