JÓZAN ÉSSZEL

JÓZAN ÉSSZEL

Rendszeres cégvezetői blog...?

2010. április 08. - Essősy Zsombor

 

Súlyos vállalás. Hónapokon át hezitáltam a döntés előtt. Egy nyilvános "naplót" se elkezdeni, se abbahagyni nem lehet következmények nélkül. Lesz erre időm? Lesz-e olyan döntés, projekt, amivel érdemes rendszeresen a net közönsége elé állni?
Nos, addig hezitáltam, amíg lett.

Válság van, és a kitörési lehetőséget az a mintegy 8000 milliárd Ft értékű uniós támogatás jelenti, amit az ország a 2007-2013-as időszakban igénybe vehet a fejlesztésre. Eddig e pénz 10%-át sikerült lehívni, így a hátralévő időszakban a támogatásokat a lehető leggyorsabban kell a megfelelő helyre juttatni.
 
A MAPI felvállalt egy fontos, talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország érdekét szolgáló feladatot: a pályázati folyamat reformjának előkészítését.  Egy tanulmányt,  konkrét javaslatokat is tartalmazó "kézikönyvet" állítunk össze az új kormányzat számára azzal a céllal, hogy a gazdasági, politikai döntéshozók számára megkönnyítsük az uniós támogatások rendszerét racionalizáló döntéseket. Ez olyan téma, amiről érdemes nyilvánosan is beszámolni.
 
Kézenfekvő a kérdés: miért épp a MAPI? Remélhet-e egy 40 fős magáncég érdemi beleszólást a kormányzati szintű stratégiába? Egyáltalán - mit képzelnek ezek magukról?!
 
Hét év releváns tapasztalat, közel 1000 ügyfél, a külső tanácsadók, szakértők széles köre és egy piackutatás - erre építünk. Változásra van szükség. Gandhi azt mondta: "Te magad légy az a változás, amit a világban látni szeretnél."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mapi-tanulmany.blog.hu/api/trackback/id/tr701865091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása